A kisújszállási Mellofon Fúvós Együttes az idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Ezen alkalomból jubileumi hangversenyt ad 2015. november 24-én, szombaton 18:00-kor a kisújszállási Vigadó épületében. Műsoron: történelmi idnulók, örökzöld slágerek, latin dallamok, operett slágerek. Támogatói jegyek kaphatók a Baptista Alapfokú Művészeti Iskolában és a helyszínen.

Ha kint már este egy kicsit hűvösebb van, jólesik ilyesmit sütögetni, kellemes meleg lesz a konyhában. Engem pedig már a sütőtöknek a színe is mosolyra derít. Már pedig egy ilyen,kissé kaotikus hét után ez rám is fért. Gyermekkoromból nem a legjobb emlékeim maradtak a sütőtökről. Semmire sem jó, kicsit még ízetlen is, sárga, pempős valami, amit meg kellett enni. Azért sok év alatt megtanultam, hogy sokszor egészen apró dolgokon múlik, hogy az étel a “megettük” kategóriából a “mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána” típusba keveredjen. Az illatának pedig sütés közben kimondottan idegkisimító hatása van véleményem szerint, pláne ha még fahéjjal is találkozik sütőtökünk. Ha édesebben szereted, vagy szeretnéd kipróbálni, egy kevés mézet is csurgathatsz rá. (Fotó és szöveg: Kiss Gabriella)

Szeretettel hívnak  és várnak minden kedves érdeklődőt a Földes Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület által szervezett előadásra 2015. november 16-án 17:30-tól, melynek témája „Ti agyaltok, mi spekulálunk” – Generációk nyelvi sajátosságai. Előadó: Somogyi Tibor, író, a Debreceni Egyetem Irodalmi Körének elnöke, az Amúgy online irodalmi folyóirat szerkesztője. Helyszín a földesi Karácsony Sándor Közösségi Ház klubterme. Az előadás az „Azért még dolgozhatunk össze...” elnevezésű projekt része, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg, a Nemzeti Család-, és Szociálpolitikai Intézet Családbarát Ország 2015 akció keretén belül. A részvétel ingyenes.

A nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár adventi irodalmi pályázatot hírdet. A pályázatra a karácsonyi ünnepkörhöz, a családhoz, a szeretethez, az összetartozáshoz kapcsolódó rövid írásokat, fogalmazásokat, meséket, novellákat várnak 5-6 ezer karakter terjedelemben vagy 5-6 oldalban kézzel írva. A pályázat leadási határideje: 2015. november 20. péntek. A legjobb irodalmi alkotás az értékes könyvjutalmon túl, a decemberi Nádudvari Hirek hasábjain is megjelenik. Az elkészült írásokat az adventi időszakban megrendezett Olvasói esten ismerhetik meg az érdeklődők. (Pályázni kizárólag olyan írásokkal lehet, amelyek sem nyomtatásban, sem internetes felületen nem jelentek meg korábban!)

Hatéves koromban megtanultam olvasni. Könnyedén, mert jó volt a módszer, kedves és türelmes volt a tanító néni és mert nem hajtott senki, hogy mikorra is kellene mások szerint elsajátítani ezt a tudományt. Attól kezdve apuval könyvtárba jártunk, minden hétfő este, mert akkor adásszünet volt a televízióban. meg amúgy is jó nap volt erre a hétfő. Egy közepes méretű kék utazótáskával keltünk útra, ami általában megtelt a kettőnk köteteivel. Szerettem a könyvtár és a könyvek illatát, az újakét és a régiekét is. Szerettem a csöndet, a könyvtáros-tanár bácsi megnyugtató ottlétét, a szemüvegét az orra fölött. Apu sosem ajánlott nekem olvasnivalót és sosem mondta, hogy ez vagy az a regény nem nekem való. Hazavihettem bármit, amit kiválasztottam. Ami nem nekem íródott, azt úgysem értettem, vagy untam és nem olvastam el. De megtanultam, hogy nem mindig jó, aminek szép kép van a tetején, vagy benne, s néha a jellegtelen kötetek kincseket rejtenek. Pöttyös és csíkos könyvek, Delfin könyvek, Dörmögő Dömötör, Mazsola és Tádé, később szerelmes és bűnügyi regények, egyszóval mindenféle. Ahhoz, hogy el tudjam dönteni, hogy milyen írókat és milyen jellegű könyveket szeretek majd hosszútávon, mindenből kellett egy kis ízelítő.
Ötödik osztálytól bizonyos olvasmányok elolvasására köteleztek bennünket. Akkor sem értettem, most sem értek egyet azzal, hogy miért kell erre kötelezni a gyerekeket? Bennem olyan ellenállást váltott ki ez az erőltetés, hogy egyáltalán nem, vagy óriási szenvedések árán küzdöttem meg ezekkel a regényekkel, miközben bármi mást örömmel, akár zseblámpafénynél, paplan alatt is elolvastam.
Később, a gimnáziumban sem fogta fel a kis pontagyam, hogy miért hitték az ezt régen kigondolók, hogy egy tizenévesnek bármiről is szólhat még Németh László Iszony-a, vagy Semprun A nagy utazás című regénye??? Azért éppen ez a kettő ötlött az eszembe, mert akkor nem, azóta viszont többször is elolvastam mindkettőt, mert kiválóak.
Szerintem nem ártana eltörölni ezt a "kötelezősdit" s inkább csak ajánlani, érdeklődést felkelteni az olvasás iránt otthon és az iskolában egyaránt. Vagy legalább újratervezni, átgondolni, s a gyerekek, kamaszok világához igazítani a könyveket s meghagyni nekik a választás örömét. Olvasson a felső tagozatos Harry Pottert, a kamasz meg Alkonyat könyveket. Vagy Szabó Magdát, Agatha Christiet, ha ahhoz van kedve. Csak olvasson, pallérozódjon az elméje, bővüljön a szókincse, tanuljon magyarul...(Írta: Győri Andrea)

Újabban, ahogy már túl vagyok a negyvenen, kíváncsibb vagyok a világra. Ami mellett korábban, húsz -harminc évesen közömbösen elmentem, most alaposan megnézem. Reggel először az ablakhoz lépek és kipillantok a világra, oly édes a bizonytalanság. A köd csodássá varázsolja a tárgyakat.Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom.Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.A ködben élvezet járni,mert titokzatos,nem tudod,mit rejt.Olyan,mintha egy álomban lépkednél. (Fotó és szöveg: Kiss Gabriella)

Egy kis faluban jártam általános iskolába. Olyan kicsibe, ahol nem is volt tanterem minden osztálynak, így az alsó és felső tagozat délelőtti-délutáni váltásban foglalta el a tantermeket. Amikor délelőttösök voltunk, legkésőbb fél kettőre befejeztük az aznapi penzumot, indultunk haza, miénk volt a nap többi része. A kevéske házi feladatot megírtuk hamar, a tudnivalókat átolvastuk, s attól kezdve csak gyerekek voltunk. A szüleimnek nem kellett leülni velem leckét írni vagy kikérdezni azt, mindezekkel elboldogultam egyedül. Nem volt görcs a másnapi feleléstől, dolgozatírástól, a tankönyvek is vékonyabbak voltak, a tanulnivaló is kevesebb. Ámulva és elképedve hallom a szülőket mostanában, hogy napközi után még otthon is tanulnak a gyerekkel, korrepetálásra viszik, mert anélkül nem boldogul a tananyaggal és ebből következően biztosan nem lesz belőle semmi és senki az életben sem. A gyerek meg csak őrlődik ebben a nagy hajtásban, szeretne megfelelni a tanárok, a szülők, a felborult világ elvárásainak. De mindez még nem elég, különóra is kell, jó sok. Lovagolni, úszni járni, külön matekra és nyelvórára, mert szinte már követelmény, hogy néha már az óvodától kezdve angolul tanuljon az a gyerek. Mert hát mi lesz vele felnőttként, ha mindezeket nem zsúfolja bele a napjaiba? Nyelvvizsga kell, minél hamarabb, angolból, németből, bármilyen nyelvből, de még jobb, ha akár kettőből is. Mindeközben nem tud magyarul, de az nem is tűnik olyan fontosnak, abból nem kell vizsgázni. Becsületszavamra, rajta vagyok az ügyön, hogy megértsem. Tudom, hogy kell az idegen nyelv, jómagam is éreztem már sokszor ennek hiányát. De a nagy kérdés mindig az marad bennem, hogy milyen áron? A fáradt, agyonnyúzott, riadt arcú gyerekeket látva, nehéz elhinni, hogy nincs másik, könnyebb, emberibb út a tudáshoz.(Írta: Győri Andrea)

2015. november 6-án 20:00-tól a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központ szinháztermében vendégszerepel a Debrecen Big Band. Műsorukon swing és ismert dallamok szerepelnek. Az esten fellép: Pákai Petra, Czibi Norbert, Gyányi István, Borsy Ádám (a képen), Zsemlye Sándor. Konferál: Fazekas László a Best FM rádióból. Belépő váltható elővételben 800.- Ft-os, a helyszinen 1.000.- Ft-os áron.

Keveseknek adatik meg az a különleges kegy, hogy időtálló barátot találnak. Ismerkedni persze könnyű, olyan is ritkán van, hogy valami közös érdeklődés ne akadjon két ember találkozásakor, így hamar elhihetjük egy néhány hetes, hónapos kapcsolatról, hogy az már barátság. Mert valakihez jó tartozni, kisebbedik a bánat, ha megosztható annak terhe, s növekszik a boldogság is, kettesben. A lényeg az egyensúly. A dolog üzleti része, (hangozzék ez bármilyen rosszul) mert a legtöbb kapcsolat ilyen alapokon nyugszik. A barát meghallgat s meghallgattatik. Nem lehet működőképes másként. Ha az egyik félben benne marad a mondandó, kis idő múltán lelki kukának érzi majd magát, amibe minden beledobható, válogatás nélkül és szelektálni sosem kell. A hulladék hosszú időn át gyűlik, s ha már púposodik a szeméttároló, akkor ajánlatos azt kiborítani. A szemetelő ilyenkor nem is érti, hogy mi a baj? Azt az egy almacsutkát miért nem bírta már el? Az az apró papírfecni és az az egy kis műanyag flakon miért nem kapott helyet az ő jó kis szemétlerakójában? Jó esetben elgondolkodik, de egyszerűbb megoldás a vállvonogatás, a gyors továbblépés, legrosszabb változatban a régi jó kuka becsmérlése. Nem baj, majd vesz újat, s ha megtelik, még újabbat. Baj csak akkor lesz, ha minden szemétkonténer megtelik s a kukagyár beszünteti a gyártást. Az igaz barátság nem ilyen. Megtapasztalások hosszú sora adja meg a választ arra, hogy kire mondhatjuk őszintén, hogy : igen, ő a barátom. Lehet ez sokféle. Lehet barát az is, akivel talán hosszú ideje nem is beszélsz, de ha eszedbe jut, biztosan tudod, hogy szereted, és bizonyos vagy abban, ő is ugyanígy gondol rád. Hogy nem bántott soha, semmikor, senki előtt. Aki minden hátsó gondolat és szándék nélkül volt melletted akkor is, és lenne most is, ha nem lenne közöttetek a különböző életvitel, a több száz kilométer vagy akármi más. Aki melletted állt életed egy szakaszában, aztán elkeveredett a sodrásban. Jó az ilyen barát is. Átmelegít, ha téliesre vált a lélek, körbevesz, mint egy puha, meleg pachwork takaró. A legjobb persze a lélegző kapcsolat, az igaz barátság, ami kifulladási és még azon túl is tart. Erős, magabiztos alapokon nyugszik, kételkedésmentes, megnyugtató. Kivételes drágakő, semmivel nem mérhető érték. (Írta: Győri Andrea)

A Káplár Miklós Nemzetközi Alkotótábor-Hortobágy 2012-ben létesült, de mégis elődjének lehet tekinteni a még 1928 és 1931 között működött Hortobágyi Kolóniát, az 1975-76-os újraindítási kísérletet, majd az 1983-as Hortobágyi Alkotótábori indulást, mely folyamatában 31 kurzust élt meg. Éppen ezért szívesen elfogadták meghívásunkat ugyanazon művészek, akik még az előző Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep tagjai voltak. A munkák elsődlegesen az Alföld megjeleníthető világáról szólnak, amit ki-ki a saját egyéniségével, temperamentumával jelenít meg. Ezek az alkotások méltán jelennek meg később egyes alkotók életművében, katalógusaiban, és jól reprezentálják szűkebb környezetünket a világban.
Az alkotótábor képeiből rendezett tárlatot 2015. november 3-án kedden 16.30 órakor a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Központi Könyvtárának II. emeleti kerengőjén (Debrecen, Bem tér 19.) nyitják meg, ahol köszöntőt mond Vincze Andrásné Hortobágy polgármestere. A kiállítást megnyitja H. Csongrády Márta Jó Ember-díjas fotó- és képzőművész. A kiállítás megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében 2015.11.30-ig.